Mézes Otthon

Rántott sajt minden hétvégén!

Igen, akár minden hétvégén meg tudnám enni.:) Vannak ételek, melyekre nem tudok ráunni! A rántott sajtot gyerekkoromban szerettem meg, egy gyorsétteremben ettem először City… volt a neve, nem emlékszem pontosan. De a magas székekre, a  kis tálcára, a műanyag evőeszközökre és a nyúlós rántott sajtra igen. Nagyon rég volt, később otthon is készítettük, ahogy a mai napig is. Egyetlen titka van, hogy duplán kell panírozni (liszt-tojás-liszt-tojás-zsemlemorzsa) és nem szabad villával szúrkálni, lapáttal kell kiszedni. Illetve még egy tipp, amit még nem próbáltam, állítólag, ha lefagyasztjuk a sajtot akkor a forró olajban nem lesz ideje megolvadni. Mindig, jó minőségű trappista sajtból készítem, egyszer kóstoltam rántanivaló sajtból is, persze nem volt rossz, de trappistával az igazi.:)
Párolt rizst vagy sült burgonyát és tartármártást szoktam készíteni hozzá.
Tartártmártás

Tartármártást mindig a következőképp készítem.  Egy kis pohár tejfölhöz keverek 2 evőkanál majonézt, 1 kiskanál mustárt, sózom, borsozom, kevés porcukrot is adok hozzá és kevés frissen facsart citromlevet. A mártást készítés közben többször kóstolom, így beállítom, hogy mennyire legyen édes, sós, savanyú.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Nálunk is lehetne minden hétvégén, imádjuk…A párom képes még az étteremben is ezt választani…

  2. Csupa Csoki says:

    Ani! Imádom a karaván sajtot, még a lángosra is azt teszek:) Rántva még sem próbáltam még,köszönöm a tippet!Éva! Nem egyszerű bizony, néha én is kétfélét főzök, hasonló okok miatt.:) Esetleg rántott húst vagy rántott párizsit, ha már úgy benne leszel a panírozásban.

  3. Éva says:

    Ezzel én is így vagyok hogy gyakrabban megtudnám enni csak akkor kétféle ebédet kellene csinálnom mert a férjuramnak nem kedvence! Nagyon guszta egy kis rizibizivel nem is lenne rossz holnapra sem? De ugye a másik felemnek akkor mit főzzek?:-)

  4. Ani says:

    Kóstold meg egyszer a karavánt rántva!:)) Én spec magában vagy zöldborsófőzivel eszem. Centi vastagra vágva, negyedelve falatkákat rántva..hmm:))


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!