Rántott sajt minden hétvégén!
Igen, akár minden hétvégén meg tudnám enni.:) Vannak ételek, melyekre nem tudok ráunni! A rántott sajtot gyerekkoromban szerettem meg, egy gyorsétteremben ettem először City… volt a neve, nem emlékszem pontosan. De a magas székekre, a kis tálcára, a műanyag evőeszközökre és a nyúlós rántott sajtra igen. Nagyon rég volt, később otthon is készítettük, ahogy a mai napig is. Egyetlen titka van, hogy duplán kell panírozni (liszt-tojás-liszt-tojás-zsemlemorzsa) és nem szabad villával szúrkálni, lapáttal kell kiszedni. Illetve még egy tipp, amit még nem próbáltam, állítólag, ha lefagyasztjuk a sajtot akkor a forró olajban nem lesz ideje megolvadni. Mindig, jó minőségű trappista sajtból készítem, egyszer kóstoltam rántanivaló sajtból is, persze nem volt rossz, de trappistával az igazi.:)
Párolt rizst vagy sült burgonyát és tartármártást szoktam készíteni hozzá.
Tartártmártás
Tartármártást mindig a következőképp készítem. Egy kis pohár tejfölhöz keverek 2 evőkanál majonézt, 1 kiskanál mustárt, sózom, borsozom, kevés porcukrot is adok hozzá és kevés frissen facsart citromlevet. A mártást készítés közben többször kóstolom, így beállítom, hogy mennyire legyen édes, sós, savanyú.